Ez a pince nagyapámé volt, mióta az eszemet tudom. Lyukpince, nincs előtte borház. Az M3-as autópályáról Egerbe vezető Kistályai útról nyílik az Erzsébet-völgy, ahol emeletes pincesorok tekintenek a kies előkertekre. Igazi pincehangulat: veteményes, gyümölcsös kert és az elmaradhatatlan diófa asztallal, paddal, barátságos, egymást, egymás javait vigyázó borosgazdákkal.

A szomszédjaink már mind mészkő homlokzatot építettek a tufafal elé, csak a miénk őrzi az eredeti, már megkopott arculatot. Nagyanyám annyira ragaszkodott a hagyományokhoz, hogy még a villanyt is alig akarta bevezettetni. A családi konzervativizmust persze a pénzszűke is erősítette. Itt rendezkedtünk be némi fejlesztéssel és sok-sok takarítással. A pincét hosszú évek óta senki sem használta, penész és rozsda uralkodott/élősködött a régi eszközökön.

Két nagy, alig boltíves teremből áll. A külsőben folyt a szőlő fogadása, darálása, és kádon erjesztése. A belsőben pedig a hordós érlelés. Mi is ezt a rendszert követjük.